Név nélkül kaptuk az alábbi történetet:

Férjemmel a munkahelyünkön ismerkedtünk meg. Egy irodaházban, a budapesti agglomerációban. Majd jöttek a gyerekek, így én „néhány évre kimaradtam a dobásból”, mármint ami a munka világát illeti. Még aktív irodista koromban édesanyám megkért, hogy egy távoli rokonunknak, egy elég szerencsétlen sorsú, ötvenes férfinek próbáljak segíteni. (Nevezzük Andrásnak.) Nem erősségem az ilyen beajánlgatás, nem is szeretem, kellemetlennek is érzem, ráadásul az illetőt alig ismertem.

Anyukám mondta, hogy nagyon rendes ember, meghalt néhány éve a felesége, elveszítette az állását és két gyereket nevel. Ráadásul „András” apja még évtizedekkel ezelőtt segített valamiben az én néhai apukámnak.

Elég jóban voltam az irodaházat üzemeltető cég főnökével, szabadkoztam, hogy egy személyes kérésem lenne, megértem, ha nemet mond, de nagyon pozitívan állt hozzá, mondta, hogy küldjön önéletrajzot az illető, legjobb, ha én küldöm át e-mailben, akkor tudni fogja, hogy kiemelten kezelje.

Andrást fel is vették. A teremgarázsban teljesített szolgálatot. Meg akarta hálálni ajándékkal, kérdezte, hogy mit szeretnék, mondtam, hogy szóba sem jöhet, vegyen valamit a gyerekeinek, annak örülnék a legjobban.

Kicsit régimódi stílusban minden évben küldött nekem képeslapot névnapomra.

Teltek az évek, én a gyerekekkel otthon, egyszer csak telefonált András és mondta, hogy valamit át kellene, hogy beszéljünk, de személyesen kellene megbeszélni. Kérdeztem, hogy netán felmondtak neki, vagy a főnökével van problémája? Ha igen, akkor sajnos már nem hinném, hogy bármiben is tudnék segíteni, mert az ismerősöm, akinél annak idején beajánlottam, már nem dolgozott ott. Mondta, hogy nem erről van szó, de nem telefontéma. Bár nem sok kedvem volt az egészhez, másra nem tudtam gondolni, mint, hogy kölcsön akar kérni pénzt, és hát nagyon nem akartam elmenni, mert kínos nemet mondani, de hát alig ismerem az embert, egyszer segítettem neki, de hát többet ne várjon tőlem. Mindegy, nem illik nemet mondani, és hát csak egy kósza gondolat volt a kölcsön, majd elmondja, hogy mit akar. Nem akartam azért, hogy felhívjam hozzánk, egy kávézóban találkoztunk.

Bár csak kölcsön kért volna! Szabadkozott, hogy nem avatkozik más magánéletébe, de hát segítettem neki, és úgy gondolta, hogy ezt jobb, ha megtudom. Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni. Majd zavartan kinyögte, hogy a kedves férjecskémnek van valakije. Először azt hittem, hogy valami félreértés, rossz vicc, vagy mit tudom én. András azt mondta, hogy ezt nem szabadott volna neki egyáltalán felvennie, de hát a szemének hisz az ember.

Felvette a mobiljára a biztonsági kamera felvételeit. Fekete-fehér felvételek, de elég egyértelműek. Ráadásul a dátumok is eltérőek a felvételek alján. A rövid videókon a férjem, meg egy nő. Eléggé félreérthetetlen nyalós-falós helyzetben. Egyik felvételen a férjem kocsijából szálltak át a nőjébe, míg két másikon fordítva.

Összeszedtem magam, amennyire tudtam. Kábán megköszöntem Andrásnak és megkértem, hogy küldje át nekem a felvételt. Mondta, hogy neki ezt sem lett volna szabad felvennie, mert külön figyelmeztették őket, hogy tilos. Ők a vagyonvédelemmel, üzemzavar-elhárítással foglalkoznak. Ahol emberek vannak, előfordulhat ilyesmi, de mások magánügyeihez semmi közük, nem kockáztatná az állását. Mondtam neki, hogy természetesen ezt én senkinek ki nem adom. András belement.

Otthon a férjem ugyanúgy hazajött, mint minden munkanapból. Kicsit játszadozott a gyerekekkel, megvacsoráztunk, én fektettem, majd a hálószobában kérdeztem, hogy nincs-e valami mondanivalója. Ő persze mondta, hogy semmi. Majd konkrétan rákérdeztem, hogy van-e neki valakije. Tagadott, értetlenkedett, hogy kitől hallottam ilyen hülyeséget? Megmutattam a felvételeket. „Honnan, kitől?” Ezen semmit sem látni, nem is ő, meg ilyesmiket habogott.

Hát a kocsija rendszáma is passzol, szóval ne fárasszuk egymást. Majd mondta, hogy biztos manipulált felvételek, hogy őt lejárassák. Eddig bírtam a napot végigcsinálni sírás nélkül, de akkor minden dühömet kiadtam magamból.

Elmondtam, hogy kitől a felvétel és, hogy biztos pont az az ember állna neki manipulálni.

Férjem reakciója minderre olyan volt, hogy azonnal tudtam: reménytelenül menthetetlen a házasságunk. Ha legalább valamit hebegett-habogott volna, vagy bocsánatért esedezik, vagy mit tudom én, hogy semmit sem jelent neki az a nő, de erről szó sem volt. Ehelyett az összes dühét és gyűlöletét Andrásra zúdította. Először olyan képtelen vádakkal illetett, hogy ő az én szeretőm. Teljesen nevetséges. Akkor voltam 34 éves, diplomás nő és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nem ritkán fordultak meg utánam a férfiak az utcán, csak sajnos a férjemnek még sem voltam elég. András meg mégis egy közel 60 éves férfi. Teljesen átlagos, a korának megfelelő külsővel. Majd a következő kombinációja az volt, hogy akkor biztos egy perverz-beteg ember, azért küldözget nekem a névnapomra képeslapot.

Ez is egy légből kapott marhaság. Évek óta soha semmilyen ügyben nem keresett András, csak elküldte évente a képeslapokat, ami ilyen régimódi szokás, semmi több. Eztán pedig dühös gyűlöletet zúdított Andrásra. Kikapta a kezemből a telefonom, hogy áttöltse a felvételeket.

„Kicsinálom ezt a görényt! Kirúgatom, fel is jelentem, éhen fog dögleni a gyerekeivel együtt!”

Ebben a pillanatban ért véget végérvényesen a házasságom. Már nem is a megalázottságomból fakadó dühöt éreztem, hanem azt, hogy én egy olyan lénnyel éltem hosszú évekig együtt, akinek nem ismertem a valódi, szörnyeteg énjét. Teljesen higgadtan, összeszedetten, halkan ennyit mondtam neki. Szinte szó szerint emlékszem rá:

„Már most menj el a kis kurvádhoz, vagy egy hotelszobába, vagy mit tudom én. Ha ennek az embernek a haja szála is görbül, akkor életed végéig bánni fogod. Olyan lesz a válóperünk, hogy minden tárgyalás végéig tövig rágod a körmeid. A gyerekeink gyerekkorát nem akarom tönkretenni, de ha felnőnek, elmondom, hogy milyen ember az apjuk. Más gyerekeid büntetnéd a saját féregséged miatt? Meg Andrást, aki egy tisztességes ember, neki a hűség érték, pedig ő nem sokdiplomás igazgató, csak egy biztonsági őr?”

Férjemnek talán ekkor esett le, hogy baromira eltaktikázta magát, de engem már nem izgatott. Ekkor már előjött a klasszikus esdekléssel, meg, hogy idegességében nem is tudta, hogy miről beszél, de ilyet még egy gyilkos gyerekeiről sem mond egy tisztességes ember, bármennyire is ideges. Csak megvetést éreztem iránta. Mondtam, ha nem takarodik fél órán belül, hívom a rendőrséget. Erre valamit motyogott, hogy a rendőrség nem fog semmit tenni, férj-feleség vagyunk, nem volt családon belüli erőszak. A falhoz álltam, elszántan ránéztem, és azt mondtam neki, hogy amit most érzek iránta, akkorát bele tudnék fejelni a falba, hogy tócsában ömlene a homlokomból a vér, aztán ő magyarázhatná a rendőröknek, hogy nem ő csapott a falhoz.

Elkotródott, a gyerekek miatt pszichológushoz fordultam, hordtam őket két hónapig terápiára, hogy miért ment el apa hirtelen. Nem viselte meg őket túlságosan, testileg-lelkileg egészségesek. A válás végül simán ment, (azóta ugye már csak volt) férjem még próbálkozott bocsánatkérő e-mailekkel, de rájött, hogy hajthatatlan vagyok.

Volt férjem nem csinált semmit András ellen. A tartásdíjat normálisan fizeti, a gyerekekkel is elvan kéthetente, meg nyaraláskor, telelésen. Mondtam neki, hogy csak akkor mutasson be a gyerekeknek új nőt, ha az tényleg komoly. Ez eddig nem történt meg. Nekem már van egy komoly kapcsolatom, az összeköltözést tervezzük.

Andrással személyesen nem találkoztam azóta, de most már én is küldök neki a névnapjára képeslapot. (Nem András valójában. Ritkább a keresztneve, ezért is változtattam meg.).

Köszönjük. "András" valóban szabályt szegett, de szerintem ezért senki sem hibáztatná. De hát írjátok meg, ha másképp gondoljátok, vagy bármilyen egyéb, irodai teremgarázzsal kapcsolatos, érdekes történetet.

Blogunkon elsősorban az irodai hétköznapokról szóló, izgalmas olvasói tartalmat gyűjtünk. A hangosan pukizó lány kálváriája és az arra reflektáló olvasói tanácsokat követően egy kis szünet következett. Mivel érdekes e-maileket kaptunk (köszi-köszi-köszi) ezért most jöhetnek a posztok. Azonban továbbra is várjuk az irodai (sőt, akár gyárcsarnoki) kalandokat.

A múltkor  például egy rendhagyó tűzriadó került terítékre, majd egy különösen véget ért munkahelyi szerelem.

Jöhet bármi más, ami izgalmas: munkahelyi félrelépés, további őszinte, igaz szerelmek szövődése "házinyulak" között, jó irodaház, vagy éppen pocsék, jófej, avagy idióta főnök, beosztottak, kollégák, harc a parkolóhelyért, jó, vagy csapnivaló megközelíthetőség tömegközlekedéssel stb.

A kozoslegter@gmail.com-ra várjuk az anyagokat.