Fél életünket irodákban éljük le, nem mindegy hogy! a kozoslegter@gmail.com-ra küldd el az irodai sztorid!

Közös légtér

Közös légtér

Így lehet pénzt bevonzani a munkahelyi asztallal

2017. május 29. - Otthon

Először is rendet kell tenni az íróasztalon, egy félresöpört papírnak sincs ott helye, tartja a Feng shui. A keletiek harmóniára és rendre törekedtek ezzel a technikával, ami jól jöhet akár egy belvárosi irodaházban is, amit kívülről üveg borít, és ahol rengeteg a meló nap mint nap.

Az ősi kínaiak hittek abban, hogyha az élettereiket rendesen kitakarítják, és a négy égtájnak megfelelően a Föld elemei szerint rendezik be azt, akkor az életük harmonikus és kiegyensúlyozott lesz. Tulajdonképpen erről szól a Feng shui, ami a XXI. században már a munkahelyi asztalokra is alkalmazható. Állítólag ezzel a módszerrel lényegesen több lehet a bevételünk, bár nehéz elhinni, hogy az asztalra tett virágtól bármi jobb lenne, de végül is félsiker, ha hiszünk benne.

Az alapokat a rendrakással kell kezdeni, és mindent, ami nem kell, ki kellene dobni. Ami fontos, azt rendszerezni kellene, prioritás szerint egy mappába. A bágua-térkép szerint meg kell nézni, hogy az íróasztalon melyik égtáj hova esik: ebben akár egy telefonos applikácó is segíthet. A teljesen csupasz asztalon az sem mindegy, hogy a laptopot hova tesszük, így összesen kilenc területre kerülnek az annak megfelelő tárgyak: se kifogyott tollak, se működésképtelen pendrive nem lehetnek az asztalon.

A kilenc terület a következő: hírnév, szerelem, egészség, család, tudás, gazdagság, segítőkész emberek, gyerekek, kreativitás. Ezeket a területeket a színeiknek megfelelően rendezzük be, íme a legjobb példa erre:

feng_shui_desk_bagua.jpg

A különböző életterületekre nem feltétlenül szükséges ugyanezeket a tárgyakat tenni, természetesen a számunkra fontos tárgyakat, képeket pakoljuk ki az asztalra. A családot nemcsak egy közös családi fotó jelképezheti számunkra, hanem egy közös kiránduláson beszerzett falevél vagy bármi más tárgy.

A számítógép az alsó-közép részre kerüljön, így lesz harmónia és rend körülöttünk. Ha a lottóötöst nem is, de harmóniát és jóérzést könnyen teremthetünk magunk köré a Feng shui alapelveivel, érdemes legalább egyszer kipróbálni eszerint rendet rakni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozoslegter.blog.hu/api/trackback/id/tr5312539131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása