Fél életünket irodákban éljük le, nem mindegy hogy! a kozoslegter@gmail.com-ra küldd el az irodai sztorid!

Közös légtér

Közös légtér

Mikor szabad megkérdezni, hogy mennyi lesz a fizetés?

2017. március 05. - MeNa

Még most is nehéz megszerezni egy jó állást, hiába ment már el elég sok ember külföldre. Ezért nem árt, ha az interjú előtt állók ismét átveszik a leckét: mit nem szabad elkövetni egy felvételi beszélgetésen.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb mutatói alapján a munkanélküliség 4,4 %-ra csökkent. Ennek ellenére, ez még mindig kellőképpen magas arány ahhoz, hogy érdemes legyen a témával foglalkozni. Főleg azzal az oldalával, hogy miképpen lehet és kell viselkedni, hogyan kell taktikázni egy állásinterjún, amit rendszerint szép nagy irodaházakban szoktak lefolytatni.

interview-1018333_1280.png

Például az iskolapadból kikerülve ez egy olyan megmérettetés, ami egy vizsgához nem fogható. Amíg egy vizsgahelyzetben tudjuk a viszonylagosan objektív követelményeket és azt az előre meghatározott tudásanyagot, amelyből értékelnek minket, addig egy  állásinterjún teljesen ismeretlen kritériumoknak kell megfelelnünk. A következőkben itt van néhány tipp kezdőknek és haladóknak, hogy mitől óvakodjunk egy állásinterjún:

  1. Mennyit fizetnek? Az első találkozáskor előhozakodni a fizetéssel azt az érzetet keltheti a munkaadóban, hogy csak a pénz érdekel! Magad alatt vágod a fát, ha felteszed ezt a kérdést. Az interjú második felében, a vége felé nyugodtan rákérdezhetsz a fizetési csomagra - ha addig nem hozzák elő az asztal túloldalán.
  1. Ne mondj rosszat a jelenlegi főnöködre! Tartózkodj a becsmérlő szavaktól, ugyanis a jövőbeni főnököd azt fogja gondolni rólad, hogy nehezen kezelhető vagy.
  1. Amikor megkérdezik, hogy hol látod magad pár év múlva, akkor semmiképpen ne azt mond, hogy megkapod az állást, hiszen ez csak a jelenlegi helyzetre ad választ.
  1. Tipikus kérdés az interjún, hogy miért akarsz váltani. Ekkor a hangsúlyt inkább az új pozícióra helyezd, annak előnyeire, hogy miért szimpatikus és milyen személyes fejlődési lehetőséget látsz benne.
  1. Ne kezdj el flörtölni az interjút vezetővel! Akármennyire is vonzónak találod, ne kezdj ki a jövendőbeli kollégáddal, hiszen ez eléggé rossz benyomást tenne a potenciális munkaadódra.
  1. Nekem nincs gyengeségem! Szinte mindig megkérdezik az állásinterjún, hogy mik az erősségeid és mik a gyengeségeid. Legyél felkészült, beszélj a gyengeségeidről, de annak tudatában, hogy mik a munkához szorosan szükséges képességek!
  1. Ne kérdezz rá a “home office”-ra! Ha egyből a szabadidődre tereled a figyelmet, az interjút vezető erősen megkérdőjelezheti a motiváltságodat a pozíció kapcsán.
  1. Én vagyok a legmegfelelőbb! Mivel nem találkoztál az összes jelölttel, nem állíthatod biztosan, hogy te vagy a legalkalmasabb a pozíció betöltésére!
  1. Ne mondd, hogy nincs kérdésed! Készülj fel előre, hogy mi az, amit megkérdezhetsz az interjút irányítótó Például: “Mi az, amit leginkább élvez a cégnél?
  1. Ne kérdezz rá a cég anyagi helyzetére! Eléggé belső info, hogy mennyire volt jövedelmező a cég és hogyan emelkedtek a fizetések. Ez ez egész a cég vezetésén és tulajdonosain kívül másra nem tartozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozoslegter.blog.hu/api/trackback/id/tr5412307699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2017.03.20. 12:30:41

Hát...
Nem szerelmből dolgozol, tehát fontos a fizetés. A munkafeltételek is fontosak (van-e home office). A cég anyagi helyzete meg alapinfó: bedőlni készülő céghez nem megyünk.

So No 2017.03.20. 12:30:41

Ha majd odahaza is eljutunk odaig, hogy nem lesz "szegyen" megkerdezni, hogy megis mennyit akarodzik fizetni. na majd akkor hazamegyek...

Addig meg Azsiaban maradunk, ahol az elso linkedines kapcsolatfelvetelkor kozlik, hogy mennyit tudnak adni. (Nemcsak penzt, hanem biztositast, utazasi hozzajarulast stb.) Ha nem irjak meg elsore, akkor nyugodtan meg lehet kerdezni.

Voltam par allasinterjun itt, de a fenti kerdesek SOHA nem hangzottak el! Amikor a szemelyes talalkozora kerult a sor, akkor csak szakmai kerdesekrol beszeltunk egy HOZZAERTOVEL. (Aki tobb esetben a tulaj...)
Ha minden ok volt, akkor bejott egy HR-es, hogy alairjuk az elokeszitett, "offer letter"-t.

Nagy kulonbseg...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.03.20. 12:30:41

Már a telefonban mondom az igényem, csak akkor raboljuk egymás idejét interjúval, ha van értelme.

DonTintoretto 2017.03.20. 12:30:41

7. Először is le kéne számolni azzal tévhittel, hogy home office = szabadidő. Egyre több olyan meló van és még több lesz, amit már bárhonnan lehet végezni. Némely nagyobb modern cég sem lát már ebben problémát. Feltehetőleg pár éven belül az én cég- és ingatlanválasztásomban is komoly szerepet fog játszani, hogy honnan is kell dolgoznom és milyen sűrűn kell bejárnom.

10. Komolyan? Meg ha veszel egy lakást, az is csak a tulajra tartozik, na meg a társasház többi tulajdonosára, hogy mennyi tartozása van a háznak? Ki a bánat akarna felszállni egy süllyedő hajóra? Mondjuk lehet, hogy könnyen beszélek egy nyrt. dolgozójaként, ugyanis negyedévente kötelező nyilvánosságra hozni elég részletes adatokat a cég anyagi helyzetéről. De a lényegen ez nem változtat.

Mérnork 2017.03.20. 12:30:41

" Az első találkozáskor előhozakodni a fizetéssel azt az érzetet keltheti a munkaadóban, hogy csak a pénz érdekel!"
Elég szégyen, hogy még mindig itt tartunk. Mija bánatos faxomért mennék el naponta egy céghez, viselném el az indióta főnököket meg kollégákat, ha lenne más módom, amivel meg tudok élni?
Normális országokban az álláshirdetés része a fizetés megjelölése konkrét összeggel, nem csak ilyen béna faxságok puffogtatása, mint "versenyképes", ahogy nálunk szokás...

agyurika 2017.03.20. 12:30:41

Istenkém, ennyi szemforgató hülyeséget osszahordani. Nehohgymár megsértődjön a HR-es (aka személyzetis) ha rákérdez a magabiztos pályázó hogy mégis mennyi lenne az annyi. Jött valahonnan, tud is valamit, ért is hozzá valamennyit. Simán ki kell állni vele, hogy annak mennyi az ára. Lehet hogy a HR-esek szeretnek - elvben - droidokkal dolgozni, de miért hihetné bárki is bármekkora cégben is ülve, hogy aki oda akar menni dolgozni, az már pusztán a tudatért hálás lenne, hogy ott termelheti a hasznot a gyakorlatilag örökre megismerhetetlen tulajdonosoknak? Céglojalitás, meg szakmaszeretet... Ja. Meg élj együtt a vállalalttal. Hogyne! A kedvenc baráti köröddel, a gyerekeddel, a családoddal dobogjon együtt a szíved, ne már egy vállalatéval - baszod!
Jól könyvelek, hasznot fogok nektek termelni, ennek viszoint ennyi és ennyi az ára.
Jól kereskedek, sok jó üzletet fogok nektek tető alá hozni, de ez ennyi és ennyi lesz nekem havonta.
Hatékonyan viszem a hátamon a loggisztikát, amiért cserébe ennyit és ennyit kérek.
Aztán meglátjuk ki mennyit enged.

Persze ha maga a munka átlagmeló, amit egy félhülye is el tud látni, akkor valóban érdemes gazsulálni azzal, hogy tapintatból (seggnyalásból) nem firtattjuk az anyagiakat. Mert annyit biztosan kapni fogok, hogy ne dögöljek éhen, és tudom, hogy ha én most túl határozottkának tünnék nekik, akkor lesz ezer bárkimás aki kussban beáll majd a helyemre. De ott nincs is ilyenfajta állásinterjú, mint amire példákat hoz a poszt.

imiren 2017.03.20. 12:30:41

Az, hogy a "home office" hogyan jött össze neked a szabadidővel, nem értem. Lehet, hogy nálatok szabadidő, de nálunk otthonról is ugyanúgy dolgozni kell, mint bentről.

RedRum 2017.03.20. 12:30:41

www.willhaben.at/jobs/suche?regionTitle=Wien&order=desc&oa=con&position=ma&employmentMode=v

....csak villámgyorsan ránéztem egy és véletlenszerűen beírtam tőlem teljesen idegen, ismeretlen, de állítólag létező állást. MIKOR jut már ez a csökött álprotekcionista, álHR, álverseny stb.rendszer oda, hogy észrevegyék, állást FIZETÉSSI AJÁNLATTAL HÍRDETÜNK!!!!! Ez nem inteviewtéma. Ha szar az ajánlat, nincs pályázó.
süti beállítások módosítása