Fél életünket irodákban éljük le, nem mindegy hogy! a kozoslegter@gmail.com-ra küldd el az irodai sztorid!

Közös légtér

Teremgarázsban félrelépni

2016. november 25. - iroda l mar

teremgarazs.jpg

Név nélkül kaptuk az alábbi történetet:

Férjemmel a munkahelyünkön ismerkedtünk meg. Egy irodaházban, a budapesti agglomerációban. Majd jöttek a gyerekek, így én „néhány évre kimaradtam a dobásból”, mármint ami a munka világát illeti. Még aktív irodista koromban édesanyám megkért, hogy egy távoli rokonunknak, egy elég szerencsétlen sorsú, ötvenes férfinek próbáljak segíteni. (Nevezzük Andrásnak.) Nem erősségem az ilyen beajánlgatás, nem is szeretem, kellemetlennek is érzem, ráadásul az illetőt alig ismertem.

Anyukám mondta, hogy nagyon rendes ember, meghalt néhány éve a felesége, elveszítette az állását és két gyereket nevel. Ráadásul „András” apja még évtizedekkel ezelőtt segített valamiben az én néhai apukámnak.

Elég jóban voltam az irodaházat üzemeltető cég főnökével, szabadkoztam, hogy egy személyes kérésem lenne, megértem, ha nemet mond, de nagyon pozitívan állt hozzá, mondta, hogy küldjön önéletrajzot az illető, legjobb, ha én küldöm át e-mailben, akkor tudni fogja, hogy kiemelten kezelje.

Andrást fel is vették. A teremgarázsban teljesített szolgálatot. Meg akarta hálálni ajándékkal, kérdezte, hogy mit szeretnék, mondtam, hogy szóba sem jöhet, vegyen valamit a gyerekeinek, annak örülnék a legjobban.

Kicsit régimódi stílusban minden évben küldött nekem képeslapot névnapomra.

Teltek az évek, én a gyerekekkel otthon, egyszer csak telefonált András és mondta, hogy valamit át kellene, hogy beszéljünk, de személyesen kellene megbeszélni. Kérdeztem, hogy netán felmondtak neki, vagy a főnökével van problémája? Ha igen, akkor sajnos már nem hinném, hogy bármiben is tudnék segíteni, mert az ismerősöm, akinél annak idején beajánlottam, már nem dolgozott ott. Mondta, hogy nem erről van szó, de nem telefontéma. Bár nem sok kedvem volt az egészhez, másra nem tudtam gondolni, mint, hogy kölcsön akar kérni pénzt, és hát nagyon nem akartam elmenni, mert kínos nemet mondani, de hát alig ismerem az embert, egyszer segítettem neki, de hát többet ne várjon tőlem. Mindegy, nem illik nemet mondani, és hát csak egy kósza gondolat volt a kölcsön, majd elmondja, hogy mit akar. Nem akartam azért, hogy felhívjam hozzánk, egy kávézóban találkoztunk.

Bár csak kölcsön kért volna! Szabadkozott, hogy nem avatkozik más magánéletébe, de hát segítettem neki, és úgy gondolta, hogy ezt jobb, ha megtudom. Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni. Majd zavartan kinyögte, hogy a kedves férjecskémnek van valakije. Először azt hittem, hogy valami félreértés, rossz vicc, vagy mit tudom én. András azt mondta, hogy ezt nem szabadott volna neki egyáltalán felvennie, de hát a szemének hisz az ember.

Felvette a mobiljára a biztonsági kamera felvételeit. Fekete-fehér felvételek, de elég egyértelműek. Ráadásul a dátumok is eltérőek a felvételek alján. A rövid videókon a férjem, meg egy nő. Eléggé félreérthetetlen nyalós-falós helyzetben. Egyik felvételen a férjem kocsijából szálltak át a nőjébe, míg két másikon fordítva.

Összeszedtem magam, amennyire tudtam. Kábán megköszöntem Andrásnak és megkértem, hogy küldje át nekem a felvételt. Mondta, hogy neki ezt sem lett volna szabad felvennie, mert külön figyelmeztették őket, hogy tilos. Ők a vagyonvédelemmel, üzemzavar-elhárítással foglalkoznak. Ahol emberek vannak, előfordulhat ilyesmi, de mások magánügyeihez semmi közük, nem kockáztatná az állását. Mondtam neki, hogy természetesen ezt én senkinek ki nem adom. András belement.

Otthon a férjem ugyanúgy hazajött, mint minden munkanapból. Kicsit játszadozott a gyerekekkel, megvacsoráztunk, én fektettem, majd a hálószobában kérdeztem, hogy nincs-e valami mondanivalója. Ő persze mondta, hogy semmi. Majd konkrétan rákérdeztem, hogy van-e neki valakije. Tagadott, értetlenkedett, hogy kitől hallottam ilyen hülyeséget? Megmutattam a felvételeket. „Honnan, kitől?” Ezen semmit sem látni, nem is ő, meg ilyesmiket habogott.


Hát a kocsija rendszáma is passzol, szóval ne fárasszuk egymást. Majd mondta, hogy biztos manipulált felvételek, hogy őt lejárassák. Eddig bírtam a napot végigcsinálni sírás nélkül, de akkor minden dühömet kiadtam magamból.

Elmondtam, hogy kitől a felvétel és, hogy biztos pont az az ember állna neki manipulálni.

Férjem reakciója minderre olyan volt, hogy azonnal tudtam: reménytelenül menthetetlen a házasságunk. Ha legalább valamit hebegett-habogott volna, vagy bocsánatért esedezik, vagy mit tudom én, hogy semmit sem jelent neki az a nő, de erről szó sem volt. Ehelyett az összes dühét és gyűlöletét Andrásra zúdította. Először olyan képtelen vádakkal illetett, hogy ő az én szeretőm. Teljesen nevetséges. Akkor voltam 34 éves, diplomás nő és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nem ritkán fordultak meg utánam a férfiak az utcán, csak sajnos a férjemnek még sem voltam elég. András meg mégis egy közel 60 éves férfi. Teljesen átlagos, a korának megfelelő külsővel. Majd a következő kombinációja az volt, hogy akkor biztos egy perverz-beteg ember, azért küldözget nekem a névnapomra képeslapot.

Ez is egy légből kapott marhaság. Évek óta soha semmilyen ügyben nem keresett András, csak elküldte évente a képeslapokat, ami ilyen régimódi szokás, semmi több. Eztán pedig dühös gyűlöletet zúdított Andrásra. Kikapta a kezemből a telefonom, hogy áttöltse a felvételeket.

„Kicsinálom ezt a görényt! Kirúgatom, fel is jelentem, éhen fog dögleni a gyerekeivel együtt!”

Ebben a pillanatban ért véget végérvényesen a házasságom. Már nem is a megalázottságomból fakadó dühöt éreztem, hanem azt, hogy én egy olyan lénnyel éltem hosszú évekig együtt, akinek nem ismertem a valódi, szörnyeteg énjét. Teljesen higgadtan, összeszedetten, halkan ennyit mondtam neki. Szinte szó szerint emlékszem rá:

„Már most menj el a kis kurvádhoz, vagy egy hotelszobába, vagy mit tudom én. Ha ennek az embernek a haja szála is görbül, akkor életed végéig bánni fogod. Olyan lesz a válóperünk, hogy minden tárgyalás végéig tövig rágod a körmeid. A gyerekeink gyerekkorát nem akarom tönkretenni, de ha felnőnek, elmondom, hogy milyen ember az apjuk. Más gyerekeid büntetnéd a saját féregséged miatt? Meg Andrást, aki egy tisztességes ember, neki a hűség érték, pedig ő nem sokdiplomás igazgató, csak egy biztonsági őr?”

Férjemnek talán ekkor esett le, hogy baromira eltaktikázta magát, de engem már nem izgatott. Ekkor már előjött a klasszikus esdekléssel, meg, hogy idegességében nem is tudta, hogy miről beszél, de ilyet még egy gyilkos gyerekeiről sem mond egy tisztességes ember, bármennyire is ideges. Csak megvetést éreztem iránta. Mondtam, ha nem takarodik fél órán belül, hívom a rendőrséget. Erre valamit motyogott, hogy a rendőrség nem fog semmit tenni, férj-feleség vagyunk, nem volt családon belüli erőszak. A falhoz álltam, elszántan ránéztem, és azt mondtam neki, hogy amit most érzek iránta, akkorát bele tudnék fejelni a falba, hogy tócsában ömlene a homlokomból a vér, aztán ő magyarázhatná a rendőröknek, hogy nem ő csapott a falhoz.

Elkotródott, a gyerekek miatt pszichológushoz fordultam, hordtam őket két hónapig terápiára, hogy miért ment el apa hirtelen. Nem viselte meg őket túlságosan, testileg-lelkileg egészségesek. A válás végül simán ment, (azóta ugye már csak volt) férjem még próbálkozott bocsánatkérő e-mailekkel, de rájött, hogy hajthatatlan vagyok.

Volt férjem nem csinált semmit András ellen. A tartásdíjat normálisan fizeti, a gyerekekkel is elvan kéthetente, meg nyaraláskor, telelésen. Mondtam neki, hogy csak akkor mutasson be a gyerekeknek új nőt, ha az tényleg komoly. Ez eddig nem történt meg. Nekem már van egy komoly kapcsolatom, az összeköltözést tervezzük.

Andrással személyesen nem találkoztam azóta, de most már én is küldök neki a névnapjára képeslapot. (Nem András valójában. Ritkább a keresztneve, ezért is változtattam meg.).

nevnapi_kepeslap.jpg

Köszönjük. "András" valóban szabályt szegett, de szerintem ezért senki sem hibáztatná. De hát írjátok meg, ha másképp gondoljátok, vagy bármilyen egyéb, irodai teremgarázzsal kapcsolatos, érdekes történetet.

 

Blogunkon elsősorban az irodai hétköznapokról szóló, izgalmas olvasói tartalmat gyűjtünk. A hangosan pukizó lány kálváriája és az arra reflektáló olvasói tanácsokat követően egy kis szünet következett. Mivel érdekes e-maileket kaptunk (köszi-köszi-köszi) ezért most jöhetnek a posztok. Azonban továbbra is várjuk az irodai (sőt, akár gyárcsarnoki) kalandokat.

A múltkor  például egy rendhagyó tűzriadó került terítékre, majd egy különösen véget ért munkahelyi szerelem.

Jöhet bármi más, ami izgalmas: munkahelyi félrelépés, további őszinte, igaz szerelmek szövődése "házinyulak" között, jó irodaház, vagy éppen pocsék, jófej, avagy idióta főnök, beosztottak, kollégák, harc a parkolóhelyért, jó, vagy csapnivaló megközelíthetőség tömegközlekedéssel stb.

A kozoslegter@gmail.com-ra várjuk az anyagokat.



 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozoslegter.blog.hu/api/trackback/id/tr3511996746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Trejo 2016.11.25. 10:38:55

Az asszony higgadtan kezelte a dolgokat, és végül happy enddel végződött a történet.

Bicepsz Elek77 2016.11.25. 10:38:59

Andras egy ostoba ember. Nem avatkozunk masok maganeletebe!!! Valojaban a feleseg mindog elmondja honnan vannak a dolgok(apropó :a ferjet honnan ismerte???).

Kicknick 2016.11.25. 11:35:55

@Bicepsz Elek77: elek te barom, a fajtád miatt tart ott a világ ahol van.

Netuddki. 2016.11.25. 11:47:30

Nem egyszerű eset, már ha igaz. Volt egy szívesség amit viszonoztak. Ennyi.
Ha 5-10 év után derült volna ki a hűtlenség, lehet a nő sokkal rosszabb helyzetbe került volna.
Tanulság? Jobb egyenesnek lenni, és jobb szívességet tenni másokkal mint kibabrálni, mert azt is akkor viszonozhatják amikor legkevésbé várod.

ThemePHL 2016.11.25. 11:50:06

@Dr. Trejo: Ja, higgadt. Meg Happy End. Végülis hamisan megvádolni családon belüli erőszakkal valakit, úgy tűnik, az okés.

Zsuzsi25 2016.11.25. 11:57:50

Nagyon jol tette a nő! Ugyesen csinalta! Az ilyen nem erdemel semmit.....Oruljon,hogy lathatja a gyerekeit.

Jakab.gipsz 2016.11.25. 11:58:04

Igen a tisztesség, komoly próbának van kitéve a mai relativizált világban.

Ámde ez a story még is valahogyan tan-mese ízű.

A "bünös" megbűnhődik a "jó" pedig elnyeri jutalmát.

A kérdés pedig ami nyugtalanít, miért papír ízű ez a mese.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.25. 13:03:19

"Férjemmel a munkahelyünkön ismerkedtünk meg."

"ő nem sokdiplomás igazgató" , azaz a férj ezek szerint a górék egyike.

"nem ritkán fordultak meg utánam a férfiak az utcán"

----

Összerakva, te összejöttél a munkahelyeden az igazgatóval, akinek tetszettél mert jól nézel ki.

A történet folytatásában se András se te nem vagy hibáztatható.
Az elején és közben felmerült kérdésekre pedig csak tet tudhatod a választ.

Mint pl járt-e valakivel mikor összejöttetek, a pénze és pozíciója tetszett avagy ő maga, nem tünt-e fel, hogy hajt a szebbik nem fiatalabb példányaira, mindent megtettél-e hogy ne kelljen mást keresnie stb, ...

ThemePHL 2016.11.25. 13:03:26

@Zsuzsi25: Mi az hogy ügyesen csinálta? Az hogy megfenyegette hogy lesittelteti családon belüli erőszakért?
Mi az hogy örüljön, hogy láthatja a gyerekeit? Milyen alapon vetetnéd el az apa láthatási jogát?

telkoe 2016.11.25. 13:03:35

Naja, anyuka igazan a tisztesseg mintakepe:
"akkorát bele tudnék fejelni a falba, hogy tócsában ömlene a homlokomból a vér, aztán ő magyarázhatná a rendőröknek, hogy nem ő csapott a falhoz."
"Olyan lesz a válóperünk, hogy minden tárgyalás végéig tövig rágod a körmeid. "

Ebbol mar sejtheto, hogy tobbdiplomas anyuka sem volt a tokeletes partner es valszeg mindketto (apu es anyu) benne volt hogy borult a hazassag. Apu hulye volt nem azt mondta hogy bocsi ne haragudj vege ennyi volt, anyuci hulye volt hogy bosszut akart allni, a biztior meg hulye volt hogy maganszorgalombol jelentgetett. A helyzetet igazan megszivjak a gyerekek, igazan jol jarnak a valoperes ugyvedek. Azt meg majd megnezheti anyuci, hogy mennyire orulnek a gyerekek ha megmondja a nagy igazsagot nekik ha felnonek.

Ja es a valas utan semmi nem tartja vissza apucit hogy a biztiort kirugassa (hacsak az nem hogy a sertett anyjuk akar a sajat gyerekeit is felhasznalna ha ezzel bosszut tud allni).

sumes67 2016.11.25. 13:03:40

@ThemePHL: na ja, de ezt hol olvastad? Mint lehetőség, ha nem takarodik, igen. Azt azért lássuk be,nem kevés kockázatot vállal,aki a vékony jégre merészkedik.(férfi,nő,tökmindegy) Bukás után pedig jönnek a káros mellékhatások, ezen pedig a nagy hang nem segít. Bevállalta a kockázatot - lehet a felvenni a következményeket.

2016.12.02. 14:12:19

"A falhoz álltam, elszántan ránéztem, és azt mondtam neki, hogy amit most érzek iránta, akkorát bele tudnék fejelni a falba, hogy tócsában ömlene a homlokomból a vér, aztán ő magyarázhatná a rendőröknek, hogy nem ő csapott a falhoz."

Itt vesztette el az együttérzésemet a "hölgy".
Aki ilyennel fenyegetni mer, ilyen megfordul a fejében, az meg is érdemelné, hogy szétcsapják a fejét egyszer. Nem tudom miért tartják a mai nők válás-tartásdíj-gyerekelhelyezés alkudozásnál végső érvnek a családon belüli erőszakkal hamisan vádaskodást. Közben meg vannak sokan, akik tényleg átélik a bántalmazást, sajnos, ők meg hallgatnak.
Gyomorforgató.

A férj félredugott, el kell válni tőle, de hamisan vádaskodni nagyon nem szimpatikus.
A biztonsági őr meg foglalkozhatna a munkájával, nem kellene beleütni az orrát mások dolgába. Visszaélt személyes adattal, ezért ki is rúghatták volna. Házmestertempó ez az önkéntes besúgás.

egysmás 2016.12.02. 14:12:32

Mekkora egy ganyé volt a biztonsági őr!

Egy ilyen után én kicsináltam volna.
Az alkalmazó céget halálba pereltem vón, az embert pedig addig basztattam volna egy ügyvéddel, amíg öngyilkos nem lesz.

2016.12.02. 14:12:47

@sumes67: jogilag teljesen nonszensz, hogy a közös lakásból takarodjon a férj. Semmi se indokolja. Ezt a nő is tudta, ezért akarta hamisan megvádolni családon belüli erőszakkal.

taracktapír 2016.12.02. 14:12:56

Kedves család.... Pedig milyen szépen éltek, gyerekek, fényképcsalád, a takaros és hű feleség csinosítgatta a házat vagy lakást, teljes boldogság volt, mígnem derült égből villámcsapás, ripityomra törte a feleség szívét, hogy kiderült, a férj hűtlenkedett. Addig minden rendben volt, erre tessék. Hogy mik vannak. Jöhet is a bosszú, nincs is szebb mint a családi csatatér, zsarolósdi.
Nagy játszmák ezek a fotócsaládok én azt gondolom, mindenki elfelé vágyik meg arra hogy a másik végre hibázzon, aki előbb pislog az veszít, a másik meg örülhet, ő nyert, tovább bírta, nyertesként cserélhette a férjet...

Zsuzsi25 2016.12.02. 14:13:10

@ThemePHL: Eloszor is az ilyen NEM APA! Masodszor pedig, cisnalt valamit aminek tudta, hogy mi lesz a kovetkezmenye. Most vallalja szepen!

Jóska Pista 2016.12.02. 14:13:27

Nekem András ilyeneket mutatna a feleségemről, én rúgatnám ki Andráskát. Foglalkozzon a saját életével, ne a máséval!

Borzasztó Károly 2016.12.02. 14:13:43

Az biztos, hogy anyuka egy kicsit túlreagálta a dolgot. Arra tuti nem is gondolt, hogy lehet, hogy a férjét kényszerítették/zsarolták, nem volt más választása. Vagy kicsit leredukálta a feleség az utóbbi években az együttlétek számát, ami után teljesen meg lehetne érteni a férjet, hogy más karjaiban keres pár perces boldogságot, elfeledve, hogy lelkiismeretfurdalása is lesz. Pedig tisztán látszik, hogy szereti a nőt, mert a szerencsétlen próbálja helyrehozni a kapcsolatot, anyuka pedig kárörvend, élvezi a másik kínját. Az, csodás történet.

Mercel 2016.12.02. 14:13:52

@Ballib cenzúrázók réme 19:

Eddig űgy tudtam rólad, hogy simán egy elvakult rűszkibérenc vagy.

Eddig is egy nullának, sót egy kártékony nullának tartottalak - de az, hogy emberi kérdésekben se tudsz normálisan megnyilatkozni.

Öreg te tényleg a legeslegalja vagy.

Jakab.gipsz 2016.12.02. 14:14:01

Ezt a történetet más képen képzelem el.
Ül a fel nem szedett szingli, kicsit magányosan és elképzeli azt, hogy egy érett több diplomás nő, hogyan gondolkodhat, mert így már van ok egy kis társadalom filozófiai eszme futtatásra, férfi gyűlöletre., stb..

Mercel 2016.12.02. 14:14:22

Huhh durva sztori.

Alapjában véve nagyon utálom a kémkedést, hátbaszúrást, spicliskedést úgyhogy nem igazán tudnám hátbaveregetni az biztonsági őrt..
Ugyanakkor elítélni még kevésbé tudnám.

Az összes létező írott és íratlan szabályt felrúgta. Egyetlen mentsége, hogy a "jó ügy érdekében" tette amit tett, elvileg komoly fejtörés után.

A hölgyet megértem még azzal együtt is, hogy a legtöbb pasas nem jókedvében és telhetetlenségből lép félre. Ezzel együtt ha valaki félrelép nyilván vállalnia kell az összes elképzelhető következményt.

Bright side of life 2016.12.02. 14:14:36

"Mondta, hogy neki ezt sem lett volna szabad felvennie, mert külön figyelmeztették őket, hogy tilos. Ők a vagyonvédelemmel, üzemzavar-elhárítással foglalkoznak. Ahol emberek vannak, előfordulhat ilyesmi, de mások magánügyeihez semmi közük, nem kockáztatná az állását. Mondtam neki, hogy természetesen ezt én senkinek ki nem adom. András belement."

"Elmondtam, hogy kitől a felvétel és, hogy biztos pont az az ember állna neki manipulálni."

Gratulálok... megérdemeltétek egymást a volt férjeddel...

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.12.02. 14:14:44

Jó sztori volt, korábban egy Romanában is olvastam már.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.12.02. 14:14:55

Az igazgató feleségének ennyit le kell nyelnie, ez ilyen. Ha nem tetszik mehet, ha a portást választotta volna nem lenne ilyen probléma.

ThemePHL 2016.12.02. 14:15:20

@sumes67:
Miért kéne eltakarodnia a férjnek azonnal? El tudod magyarázni?

Az általad mint "lehetőség ha nem takarodik el"-nek aposztrofált dolgot zsarolásnak hívják.
Ami büntetendő.
Szóval a csaj megzsarolta a férjét, ha nem húz el azonnal, akkor okoz magának sérülést és felnyomja a férjét a rendőröknél családon belüli erőszakért. Hamisan. Ami ugye szintén büntetendő.
A biztonsági őr, saját eszközére felvette, tárolta más magánszemély képmását annak engedélye nélkül. Büntetendő.
Az amúgy is törvénytelenül megszerzett információval visszaélt, az illetőnek jóvátehetetlen károkat okozott. Büntetendő.
Feleség ismét megzsarolta a férjét, hogy ha élni szeretne a törvény adta jógával, hogy számon kérje a biztonsági őrt, az őt ért károkkal kapcsolatban, akkor befeketíti a gyerekek előtt. Zsarolás, értem?

És ugye ami "csak következik" a fentiekből, egyértelmű, hogy kedves anyuka simán állítaná a gyerekeknek az apjukról, hogy az bizony megverte őt, az anyjukat.

Teljesen lényegtelen, hogy "ki kezdte". Ki lépett ingoványos talajra.
Az apuka gerinctelensége nem jogosítja fel a kedves anyukát semmilyen törvénytelenségre, sem arra, hogy durva valótlanságokat állítsanak róla a gyerekeinek.

BéLóg 2016.12.02. 14:15:26

Hát, ez nehéz eset. Meg csupán az egyik oldal. Azt persze ritkán látjuk, hogy valaki olyat posztol, hogy hát izé, bigyó, nemistom, aljasgenyóvoltam...
HA így történt PONTOSAN, akkor a feleség helyesen járt el.
András nyilván keményen megüthette volna a bokáját, viszont a lelkiismerete szerint cselekedett. Szóval simán belenézhet a tükörbe élete végéig. Nekem ez jött le leginkább.

sorbacsillag 2016.12.02. 14:15:36

kurvából lesz a legjobb feleség

sure_shot 2016.12.02. 14:15:46

A legnagyobb ferdítést idemásolom ebből gyanúsan kerek történetből:

„Kicsinálom ezt a görényt! Kirúgatom, fel is jelentem, éhen fog dögleni a gyerekeivel együtt!”

Ebben a pillanatban ért véget végérvényesen a házasságom. Már nem is a megalázottságomból fakadó dühöt éreztem, hanem azt, hogy én egy olyan lénnyel éltem hosszú évekig együtt, akinek nem ismertem a valódi, szörnyeteg énjét...

Habiszti.:D

Boka1 2016.12.02. 14:15:53

" attól féltem, hogy kölcsön fog kérni"

Év végén meg elején mindig előjönnek a kölcsön kérő élősködők. A történet többi része amúgy is kamu, mert mindegyik itteni blog ugyanolyan myelvezetű.

Normális 2016.12.02. 14:16:00

Azt ki mondta, hogy Anyuka is többdiplomás lenne, netán vezető azon a munkahelyen?
(ha így lenne, akkor aligha húzta-húzhatta volna ki magát az "irodai életből", akárhány évre).
Ha meg beérte azzal, hogy a férje pénzére-státusára mulasson, ne a saját teljesítményére, akkor fogadja el azt is, hogy női vozerő tekintetében bizony akadhat versenytársa. Most a gyerekeit pajzsként maga előtt tartva akarja Aput elkergetni-kirabolni? Milyen alapon? Mi köze a gyekekeknek ahhoz hogy Apunak kire áll a "szebbik fele" ?! Rosszabb apuka lesz ettől Apu??
"Andrásnak" meg bizony utcán a helye, mert szakmája alapvető szabályát szegte meg súlyosan: alkalmatlan a munkájára.

Normális 2016.12.02. 14:16:09

Ja, amint látom, eredményesen sikerült is Aput kifosztani teljesen.
Remélem, Anyuval az új, "komoly" kapcsolata fogja ugyanezt megtenni. És, akkor mehetnek a gyerekek Apuhoz, mertugye, Anyu szerelmes. A Szerelem pedig szent dolog...

Hypo100 2016.12.02. 14:16:16

Az őr egy gyökér szerintem. Vele jót tettek, de amit ő tett az senkinek se volt jó. Minimum kirakni a picsába. Ha ennyire nem tudja, hogy mi a dolga és mi nem akkor teljesen alkalmatlan.

Gábor Balás 2016.12.02. 14:16:23

Mese habbal...
András helyében jól lehúztam volna apucit
:)

lobster thermidor 2016.12.02. 14:16:29

A biztonsági őr megérdemelne néhány év börtönt.

Nancsibacsi 2016.12.02. 14:16:35

Igazándiból a férj semmi rosszat nem tett. Félrelépett? Igen. És? Nyilván oka volt - pl. a feleség, miután szült gyereket, és ezzel nyeregben érezte magát, megvonta tőle a szexet, vagy simán csak áttért a nyelek mint a torkos borz stílusról a cérnakszesztyűben fogom meg a f.szt stílusra. A pasi DISZKRÉTEN tette amit tett - ettől többet mégis mire fel várt el az asszonyka? Örök szabály: ha a pocak teli, és a zacsi üres - a pasi nem lép félre. Ha minden reggel úgy indítottad volna útnak, hogy szárazra szopod, nem tartott volna szeretőt. Ennyi.
A biztonsági őr egy büdös bunkó, mert TÉNYLEG nem kellene mások életébe avatkoznia. A gyerekeket nem viselte meg a dolog? Nem a lóf.szt nem. Csak hát nyilván nem fogja ezt beismerni magának a nő. És láss csodát: máris van komoly kapcsolata - a házasságánál persze fel se merült az, hogy esetleg ő rontott el valamit, amit könnyen helyre is tudna hozni.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.12.02. 14:16:40

A félrekuráson kívül mindenki jól tette amit tett.
András hogy elküldte a felvételeket.
A feleség ahogy kezelte.
A férj meg, hogy eluhuzott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.02. 14:16:51

Azért szívesen meghallganám a (volt) férj elbeszélésében is a történteket. A megcsalás tényén persze ez sem változtatna, de az okokra talán fény derülne. Ezzel nem akarom a feleséget hibáztatni, mert lehet, hogy a férj tényleg egy aljas görény volt, de az is lehet, hogy ő sem volt teljesen ártatlan.

Általában is igaz, hogy audiatur et altera pars - még akkor is, ha utóbb kiderül, ez mit sem változtat az ítéletünkön.

@telkoe:

"Ebbol mar sejtheto, hogy tobbdiplomas anyuka sem volt a tokeletes partner"

Lehet, na de ki az?

"anyuci hulye volt hogy bosszut akart allni"

Abban a lelkiállapotban lehet, hogy te is bosszút akartál volna állni. Képzeld csak bele magad a nő helyébe, akiben egy világ dőlt össze. Ráadásul nem egyszeri félrelépésről volt szó, ami talán még megbocsájtható lenne egymást amúgy szerető emberek között, hanem rendszeresről.

@Zsuzsi25:

"Nagyon jol tette a nő! Ugyesen csinalta! Az ilyen nem erdemel semmit.....Oruljon,hogy lathatja a gyerekeit."

A láthatási jog nem függhet attól, hogy megcsalás miatt lett vége a házasságnak. Csak akkor lehetett volna korlátozni a láthatási jogot, ha a (volt) férj rosszul bánt volna a gyerekekkel.

ThemePHL 2016.12.02. 14:16:58

Kedves Moderátor!
Mi a gond a múlt heti kommentemmel, ami miatt nem jelenithető meg?

tmacska 2016.12.02. 14:17:03

És hány meg hány ilyen van. Ha hétköznap 12-13 óra körül az erdőben vagy a közeli mezőn sétálok a kutyával, rendszeresen belefutok "ebédidejüket" töltő párokba.

ThemePHL 2017.01.03. 13:42:14

@Zsuzsi25:
"Eloszor is az ilyen NEM APA! Masodszor pedig, cisnalt valamit aminek tudta, hogy mi lesz a kovetkezmenye. Most vallalja szepen!"

Először is, de bizony APA. És ezen az sem változtat, hogy anyukát megcsalta.

Másodszor pedig vállalja a felelősséget. Igen egyetértek. Az itt a válás.
Nem a családon belüli erőszak hamis vádja, plusz emiatt a nyilvánvalóan láthatás teljes megvonása.

Én az anyukától venném el örökre a láthatási jogot, hogy egyáltalán felmerült benne, hogy a gyerek apját hamis váddal börtönbe küldi.
Mindemellett börtönbüntetést is adnék, pont annyit, amennyit az apuka kapott volna, ha vele szemben a vád bebizonyosodott volna.