Fél életünket irodákban éljük le, nem mindegy hogy! a kozoslegter@gmail.com-ra küldd el az irodai sztorid!

Közös légtér

Közös légtér

Koptassa együtt a fotelt senior és junior

2016. november 07. - MeNa

Egészséges és hasznos lenne, ha minél több cégnél jönnének rá, hogy a fiatalokkal való frissítés önmagában kevés. Az is kell, hogy megtartsák a rátermett, tapasztalt idősebbeket, és juniorok, seniorok egymást segítve, kiegészítve dolgozzanak. 

Ismerőseink elbeszéléseiből tudhatjuk, hogy sokkal hatékonyabban, eredményesebben, a környezet kihívásaira jobban reagálva tud működni az a csapat, amely korosztályt tekintve vegyes összetételű, mint a homogének. Vagyis képletesen szólva együtt koptatja a fotelt idősebb és fiatalabb a cégen belül. A munkahelyi kapcsolatrendszereket vizsgáló pszichológusok többsége szerint az az ideális, ha a cégen belül kihasználják a generációkban rejlő erősségeket és a generációk nem csak a közös ebédelésénél találkoznak, hanem a projekteken is egíütt vesznek részt.

ancestry_szekhaz-1.jpg

Persze vannak akadályok, a legfőbb talán az, hogy az új technikai eszközökön felnőtt fiatalok teljesen más látásmódot képviselnek a munkahelyen. Szerintem mégsem egészséges, ha csak a chatelés útján lehet vagy elvárt kommunikálni, vegyíteni kell a személyes kommunikációval és a standup értekezletekkel.

Sok pszichológus szerint hagyni kell, hadd válasszon magának mentort egy belépő fiatal. Az a tapasztalat, hogy hasznosabb lehet így kettejük együttműködése, mintha a főnök vagy valamelyik más vezető rendelne ki valakit az "öregek" közül. Teljesen egyetértek azzal, hogy a munka és a magánélet egyensúlyát másként ítéli meg az egyetemről frissen kikerült gyakornok és a kétgyerekes apa vagy anya. Lehetnek és legyenek is közös, céges programok és legyen ott néhányon a gyerekes is.

ancestry_szekhaz-7.jpg

Az is fontos, hogy a munkahely belső kialakítása is ezt az egyensúlyt, egyúttal a szabad választást tegye lehetővé. Erre egyre több hazai és számtalan kiváló külföldi példa van. Nézzünk most egy ilyen utóbbit!

ancestry_szekhaz-8.jpg

Az Ancestry nevű vállalatnál a sokszínűségre, a tágasságra és a változatosságra helyezték a hangsúlyt. A Rapt Studio-t arra kérték, hogy olyan tereket alkosson, amelyekben a fiatalok és az idősebbek is egyaránt otthonosan érzik magukat. Érdekesség, hogy több, régóta a cégnél dolgozó kolléga arcképét is kifüggesztették, egyik-másik családtagjával együtt szerepel a fotón, a szervezők szerint ezzel is az emberi oldalát akarták kiemelni az együttlétnek - írta az archdaily.com építészeti szaklap.

ancestry_szekhaz-5.jpg

Megragadó rögtön a bejárat, a fogadótér, ahol sokszínű, több dimenziós grafikai installációkon mutatják be az emberek, népek vándorlását.

ancestry_szekhaz-3.jpg

Igen jónak mondhatók a különféle funkcionális szigetek, zugok, sarkok. Tényleg kiválóan lehet kibontakoztatni a kreatív gondolatokat vagy elvonulni, ha erre szükség van.

ancestry_szekhaz-6.jpg

A konyha/kávézó a nagymama vasárnapi ebédjének hangulatát idézi: van egy jó hosszú asztal a pizzasütő mellett, a falon meg ott díszeleg temérdek külföldi, dekoratív tányér.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozoslegter.blog.hu/api/trackback/id/tr4511836793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peti nevet · http://petinevet.blog.hu 2016.11.25. 11:48:30

Kulcsszó: empátia.
Erre azonban az emberek többsége képtelen. Persze elmondják magukról, hogy mennyire empatikusak, hát ne vicceljél, persze, hogy az vagyok, de valójában egy kanál vízben meg tudná fojtani a másikat.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.11.25. 11:49:06

Milyen meglepő, hogy egy Ancestry nevű vállalat az öregekkel is foglalkozik...
süti beállítások módosítása